Hogyan sajátították ki a fehérek az indiánok földjeit?

Az indiánok életét egy fontos alapelv határozta meg: Úgy gondolták, hogy az ember, mint a hatalmas természet egy darabkája, harmóniában él a Földanyával, a növényekkel és az állatvilággal. Ebből az következik, hogy a folyó, az erdő és a föld nem lehet senki tulajdona. Az indiánok szemében értelmetlen dolognak tűnt, hogy a fehérek földet akartak venni. Mintha valaki a szelet, a levegőt, vagy a felhőket akarta volna megvásárolni. Fogalmuk sem volt arról, hogy földjük értéke egyszer majd a többszörösére nő. Így pl. 1626- ban egy marék üveggyöngyért és egyéb, kb. 60 gulden (holland pénz) értékű csecsebecséért eladták a Manhattan félszigetet Peter Minuit, holland telepesnek. Azt hitték, hogy csupán néhány évre engedik át földjük használati jogát a fehéreknek. Mi sem bizonyítja jobban tévedésüket, mint az, hogy Manhattan ma New York egyik legfontosabb városrésze, a bankok és a tőzsdék világának központja. Az első fehér emberek, akik 1500 és 1600 között Észak- Amerika keleti partvidékén az indiánokkal kereskedtek, számos betegséget is behurcoltak. Az indiánok szervezete nem tudott védekezni az addig ismeretlen kórokozók, a tuberkolózis, a nátha, a himlő és a kanyaró ellen. A betegség ezreket pusztított el, egész országrészek váltak lakatlanná, a túlélők elmenekültek. Amikor az angolok a 17-dik században elfoglalták a partvidéket, Virginiában, észak- és Dél- Karolinában már csak elvétve éltek indiánok.

Az első bevándorlók tulajdonképpen nem akarták kiirtani az indiánokat és elrabolni a földjeiket, csupán az volt a céljuk, hogy kereskedjenek, megműveljék a vadont, és keresztény hitre térítsék az őslakókat. Mivel azonban az itt élők számára ugyanolyan fontos volt a saját vallásuk, gyakran véres viszályba keveredtek. Különösen az északkeleti partvidéken megtelepedő puritánok bántak kegyetlenül az indiánokkal. Bár keresztényeknek tartották magukat, viselkedésükből tökéletesen hiányzott a keresztényi szeretet. Megtámadták az őslakók falvait, a házakat felgyújtották, és lemészárolták az indiánokat. A foglyokat eladták rabszolgának a nyugat- indiai szigetvilág ültetvényeseinek.

Kezdetben csupán néhány száz telepes szállt partra, ám a 19-dik században már évről- évre százezrek özönlöttek Amerikába. A munkát és megélhetést kereső szegény földművesek, kézművesek és munkások mellett számos kalandor és szerencselovag is hajóra szállt. Az írországi és közép- európai éhinségek, a rossz termést hozó esztendők után aki csak tudta, megváltoztatta az Amerikába szóló hajójegyét. A sok bevándorló új otthonra vágyott, saját földre, amit megművelhetett. Mind több fehér ember indult el nyugat felé: a 18-dik és 19-dik században keresztüljutottak az Appalache- hegységen, eljutottak az Ohio és a Missisippi völgyébe, majd a Nagy Síkságon és a Sziklás- hegységen átkelve Kaliforniában is megvetették a lábukat.

A termékeny földeken élő indiánokkal szemben nem ismerték a könyörületet. A fegyverek erejére támaszkodva a hódítók arra kényszerítették az őslakókat, hogy szerződésekben mondjanak le hazájukról. Az indiánok így nevetségesen alacsony áron „adták el” őseik földjét, és csupán néhány apró, terméketlen vidéket tarthattak meg maguknak. Ezekben a rezervátumokban még ma is élnek indiánok. A hatalmas földrész meghódítása 300 évig tartott. Az őshonos indiánoknak végül csupán az egykori óriási terület apró töredéke maradt meg.