Hogyan értették meg egymást a különböző törzsek tagjai?

A sziú és a kiowa törzs főnökei egészen különleges bölénybőr köpenyt viseltek. A köpeny sima, belső felén képírással fontos történelmi eseményeket örökítettek meg. Minden télen ráfestették az év legfontosabb eseményeit. A tipi előtti bölénynyomok azt jelentették, hogy abban az évben sok volt a bölény, és az állatok egészen a sátrakig merészkedtek. A pöttyökkel telehintett fej és test himlőjárványról tanúskodott. Egy- egy bölénybőrt elolvasva 50- 100 év indián történelmét is megismerhetjük. Az atyák és a nagyatyák újra és újra elmesélték a régi történeteket, így a gyerekek megismerhették törzsük múltját.

Az irokézek és szomszédaik hasonló módon örökítették meg a múlt eseményeit. A fontos szerződések megkötéseikor wampum- öveket cseréltek. Ezek az övek fontos dokumentumnak számítottak, így a törzsek gondosan vigyáztak rájuk. A törzsfőnök a színek és a minta alapján le tudta olvasni, hogy hadüzenetről vagy éppen békekötésről szólt-e a feljegyzés. A wampum-övet fehér és ibolyaszínű, henger alakú gyöngyökből készítették, amelyeket egy tengeri csigaféle és a vénuszkagyló héjából csiszoltak.

A Kolumbusz előtti kor indiánjai nem ismerték a mi ábécénkhez hasonló írást. Csupán 1820-ban terjedt el egy ábécé az egyik délkeleti törzs tagjai körében. Ezt az írásmódot a mai Tennessee állam területén élt, cseroki fejlesztette ki. Nemsokára sok felnőtt és gyerek tanult meg írni és olvasni. Nemcsak egy tankönyv és az Újszövetség jelent meg, de még a Cherokee Phoenix című újságot is kiadták. Előfordult, hogy olyan törzs tagjai találkoztak, akiknek a nyelve távolról sem hasonlított egymáshoz. Ilyenkor sajátos jelbeszédet alkalmaztak.  A kar, a kéz és a fej segítségével minden lényeges dologról tájékoztatni tudták egymást: származás, úti cél, vadászati sikerek stb. Száznál is több ilyen jelet ismertek, ám ezek nem voltak egységesek: a különböző törzsek a különböző területeken eltérő gesztusokat alkalmaztak. A fehér prémvadászok- a híres felderítők- is megtanulták ezt a jelbeszédet, és segítségével számos törzs tagjaival tudtak érintkezni. Az indiánok emellett más jelrendszereket is használtak. A kietlen, füves síkságokon előszeretettel üzentek füst- és tűzjelek segítségével. A jelzések révén a hatalmas távolságokat áthidalva gyorsan megtudhatták, hogy bölénycsorda vagy ellenség közeledik-e. Néha elhullott állatokat helyeztek el egymástól bizonyos távolságra, így befolyásolva a dögevő madarak, a keselyű és a kondorkeselyű viselkedését.