Mi a kacsina baba?

A navahók szomszédságában élő hopik nem hittek az állat alakú védőszellemekben. Ők ugyanis nem vadászok, hanem kukoricát, tököt és babot ültető földművesek voltak, akik számára az eső jelentette a legnagyobb kincset. Szertartásaik során a kacsinák segítségét kérték. A kacsinákban az ősök és az elhunytak, az állatok és a növények, a kövek és a csillagok szellemei jelentek meg. Az alvilágban élve közvetítették az emberek és a Nap, az eső és a termés sorsát meghatározóm felsőbb hatalmak között.

A kacsinákat talán leginkább a mi szentjeinkkel lehetne összehasonlítani, hiszen sok hívő hozzájuk imádkozva kért segítséget és támogatást. Ahogyan mi bizonyos meghatározott dolgok alapján könnyen felismerjük az egyes szenteket, úgy a hopik is több mint 300 különféle kanicsát különböztettek meg a színük, a formájuk és a díszítésük alapján.

A gyerekeknek is meg kellett tanulniuk, hogy melyik kanicsa mit jelképez, ezért kanicsafigurákat kaptak ajándékba, és ezek otthon mindig a szemük előtt voltak. Az apró babákat ugyanolyan gondosan megmunkálták, mint a nagyokat. Szépen kifestették, és hajjal, szarvacskákkal vagy szőrmedarabokkal díszítették.

A kacsinák kultuszának ápolására különféle, csak a férfiak előtt nyitott szövetségeket hoztak létre. A szertartásokat föld alatti helységekben, „kivákban” tartották. A serdülő fiúk itt jutottak az ősi titkok birtokában, amelyekről a nőknek semmit sem volt szabad megtudniuk. A fiúk 10- 12 éves korukban léphettek be a szövetségbe, és attól kezdve felnőttnek tekintették őket. Az ünnepségeken ezután már ők is magukra ölthették egy- egy kacsina jelmezét és álarcát. Minden egyes kacsinának saját táncai, dalai és gesztusai voltak. Némelyik ünnepség két héten át tartott, ám a kacsinák csak az utolsó nap jöhettek be a faluba, hogy az asszonyok is lássák őket. A hopik mind a mai napig őrzik a kacsinák titkát. A nagy ünnepségek alkalmával a városokban élő indiánok is hazaérnek falujukba. Ma a kacsina babák többnyire a turizmust szolgálják.