Hogyan sportoltak és játszottak az indiánok?

Az indián gyermekek játékos formában sajátították el mindazt, amire az életben később szükségük lehet. A sziúk már ifjú korukban megtanulták, hogy hajszálpontosan lőjenek célba nyíllal. Alig tanultak meg lovagolni, máris vad játékba kezdtek, és megpróbálták egymást lelökni a lóról. Amikor vadászosdit játszottak, az egyik fiú magára vállalta a bölény szerepét: őt kellett megfogni, vagy játékból leteríteni. Kedvelt játék volt a versenyfutás is. A lányokat is hozzászoktatták a gyors futáshoz, mert ha ellenség tört a táborra, csak a futás menthette meg őket. Természetesen az indián lányok is babáztak, játékaikat szalmából, fából vagy bőrből készítették.

A közösen ünneplő síkvidéki törzsek hatalmas lóversenyeket rendeztek. Az izgatott nézők fogadásokat kötöttek arra, hogy kinek a lova a leggyorsabb. Olykor előfordult, hogy az egyik indián jelentéktelen és girhesnek látszó lova valójában hihetetlenül gyorsan tudott futni. A gazda ilyenkor nemcsak számtalan fogadást nyert meg hanem a tekintélye is jócskán megnőtt. Akinek viszont nem kedvezett a szerencse, és rossz lóra tett, az néhány nap alatt a teljes vagyonát eljátszhatta.

A délkeleti területeken nagy népszerűségnek örvendett egy labdajáték, amelyet a franciák lacrosse-nak neveztek el. A cserokik csak az ünnepnapokon labdáztak. A falu két részre oszlott, és mindegyik kiállított egy csapatot. A cél az volt, hogy a teniszütőre emlékeztető eszközökkel egy bőrlabdát beüssenek az ellenfél térfelén levő célba. Kézzel nem volt szabad a labdához érni. A mérkőzés alatt akár 200 játékos is küzdött az apró bőrlabdáért.

A hosszú téli éjszakákon, amikor kint minden sötét és hideg volt, az indiánok különféle kitalálós játékokkal ütötték el az időt. A feketelábak kedvenc játéka során az egyik játékos egy megjelölt vagy befestett fadarabot elrejtett a tenyerében, a másiknak pedig ki kellett találnia, hogy a jobb vagy a bal kezében rejtőzik-e az apró tárgy.

Az észak- amerikai indiánok nagyon szerették a különféle kockajátékokat is. A kockákat kőből vagy csontból, őszibarack- vagy szilvamagból, fából vagy gyökérből faragták. Nagyon sokféle módon tudtak játszani ezekkel gyakran mesemondással töltötték az időt. Elsősorban a nagyapák dolga volt, hogy továbbadják az utódoknak nemzetségük hagyományait, megmagyarázzák szokásaik értelmét. Ők mondták el a többieknek a világ keletkezéséről, az emberek és az állatok teremtéséről szóló meséket és legendákat. A mesékbe szőve azt is elmagyarázták a többieknek, hogy honnan jön a mennydörgés, hogy miért éppen a farkas a farkasnemzetség toteme, és hogy miért tartják szent állatnak a sast.