Mi mindent készítettek a legügyesebb indián kézművesek?
Az északnyugati partvidék törzsei télen úgy töltötték ki felszabadult idejüket, hogy fából különféle csodálatos holmikat faragtak. Pompás festett álarcokat, tányérokat, edényeket és egyéb háztartási eszközöket készítettek. A természet bőségesen ellátta őket fával, mindent, amire szükségük volt, ebből az anyagból készítettek. Olyan dobozokat is tudtak csinálni, amelyekből nem folyt ki a halolaj, vagy amelyekben forró kövek segítségével főzni is tudtak. Az ilyen ládikák készítéséhez egy vékony deszkát forró gőzben felmelegítették, majd a megpuhult anyagot ráhajtották egy négyszögletes keretre, és talpat erősítettek rá. A fát kőből, csontból és kagylóhéjból készült, egyszerű szerszámokkal munkálták meg.
Míg a férfiak a fával dolgoztak, a szövés és a fonás munkája a nőkre maradt. A télen használt meleg takarót cédrusháncsból, a hegyi kecske vagy a kutyák gyapjából készítették. A legszebb és legdrágább takarókat a tlingit törzs egyik csoportja, a csilkat nép készítette. Ilyet csak a főnökök viselhettek. Az ötszögletű, fehér, sárga, kék és fekete színből álló takarók mintáját a férfiak állították össze, és egy darab fára felvázolták az asszonyoknak. A csilkat- takaró elkészítése hosszú hónapokig eltartott. Szövéskor a hosszú szálak felső végét egy gerendára rögzítették, a keresztszálat pedig közöttük fonták át, vetélő nélkül. Az északnyugati partvidék lakói nagyon szerették a gyökérrostokból, faháncsból, nádból és szalmából font, gazdagon díszített kalapokat és vízálló kosarakat. A kaliforniai indiánok kosarainak egész Észak- Amerikában nem akadt párja. A pomo törzs asszonyai tölcsér vagy harang formájú teherhordó kosarakat fontak. Az élénk színű, geometriai mintákkal, tarka tollakkal és kagylóhéjakkal gazdagon díszített kosarak szívesen látott ajándéknak számítottak. Minden törzs saját mintával díszítette a kalapokat, a gyékényeket és a lapos tányérokat.
Észak- Amerikában csupán a délnyugati indiánok ismerték az igazi, szövőszékes szövés művészetét. A pueblo indiánoknál a férfiak, a navahóknál viszont a nők munkája volt a szövés. A navahók évszázadokkal korábban a pueblo indiánoktól tanúltak ruhát készíteni. Miután a spanyolok birkákat is hoztak magukkal Amerikába, a navahók hamarosan gyapjúból is készítettek geometriai mintákkal díszített pokrócokat.
Ezeket a takarókat a vállukon viselték, éjjel ebbe burkolóztak, vagy függönyként az ajtóra akasztották.
A pueblo indiánokat fazekasmunkájuk tette híressé. Minden egyes falunak megvolt- és még ma is megvan- a maga sajátos, különleges stílusa, és a csak rá jellemző, egyedi és szép mintája. A fazekasság alapanyagául az agyag szolgált, a fazekas nők hosszú hurkákat gyúrtak belőle, amiket spirál formában egymásra helyeztek, majd elsimítottak.
Az indiánoknak nem volt fazekaskorongjuk, mivel a Kolumbusz előtti Amerikában egyáltalán nem ismerték a kereket. Az asszonyok kiégették majd kifestették az edényeket. A minták között madarakat, szarvasokat, és geometriai ábrákat is találhatunk.
A bőrsátrakban lakó, bőrruhákban járó indiánok pazarul díszítették holmijukat. A tipiket kifestették, az ingeket és a nadrágokat pedig kagylókkal, tollakkal, fogakkal, színes üveggolyókkal, vagy drága hermelinprémmel díszítették az asszonyok. Messze földön elterjedt az a szokás, hogy a bőrholmikat a sündisznó színesre festett tüskéivel ékesítsék. A huronok, a krí és az odzsibva törzs tagjai leveleket, virágokat, vagy bimbókat hímeztek ruhájukra.
|